Ytong válaszfal készítése panellakásban
Amióta megvettem ezt a lakást, azóta gondolkodom, hogy ki kellene dobni ezt a ronda kétszárnyú ajtót a két szoba közül és felhúzni egy ytong válaszfalat. Az ajtó semmilyen értelmes funkciót nem tölt be. Becsukni nem lehet normálisan, kinyitva pedig elfoglal egy csomó helyet a szobából. Ráadásként a villanykapcsolót a belső oldalra tették és pont rányílik az ajtó.
Anyagbeszerzés
Több megoldás volt a fejemben, gondolkodtam azon is, hogy az ajtónyílást meghagyom eredeti méretben, de aztán végül arra jutottam, hogy inkább felére veszem a szélességét. Ehhez Ytong téglát használtam, amit először is haza kellett hozni a nem túl nagy autóval.
Bontás
A régi ajtókeret kibontása nem volt könnyű feladat, keményen neki kellett dőlni a feszítővasnak, mire engedett.
A képen látszik, hogy vas szorítóbilincsekkel volt rögzítve a keret, amik rendesen kapaszkodtak a betonba. Tisztességes munkát végeztek annak idején a panelház kivitelezői.
Vezetékek becsövezése
Bontás után az első dolgom volt egy gégecsövet körbevezetni, amiben majd az ethernet kábel fog menni. A sarokban nem hajlítottam meg nagyon a csövet, az Ytong-ot könnyű hozzáfaragni és így egyszerűbben átmegy rajta a behúzószál.
Ytong fal helyének előkészítése
A laminált padlóból kivágtam a megfelelő méretű darabot, és belepróbáltam a téglát. 15cm a fal szélessége, a tégla pedig 12,5cm széles.
Ytong válaszfal felépítése
A falazáshoz csemperagasztót használtam. A téglák bármilyen fűrésszel könnyedén vághatók.
A falazás gyorsan megvolt, az Ytong-gal egyszerűen lehet dolgozni. Előre levágtam a darabokat, beszámoztam, és egy munkafázisban minden elem a helyére került.
Az élére gipszkartont ragasztottam.
A nappali felé néző oldalra szintén gipszkarton került.
A gipszkarton és a fal közötti részt a megmaradt Ytong darabkákkal és csemperagasztóval töltöttem fel.
A fal másik oldalára nem került gipszkarton, mert a ház betonfala sajnos nem teljesen egyenes, ezért a válaszfal a gipszkarton lappal együtt kilógott volna a síkból. Úgyhogy itt vakolni kellett, ennek első lépéseként a megmaradt csemperagasztóval húztam egy vékony réteget.
Habár a panel falaira nem annyira jellemző a mozgolódás, a biztonság kedvéért az illesztéseket megerősítettem üvegszövet hálóval. A sarkokra mindenhol fém élvédőt tettem.
Ytong válaszfal glettelés, simítás
A belső oldalt Rimano Plus A-val gletteltem.
A külső oldalt a csemperagasztó száradása után Rimano 6-30 gipszes vakolattal hoztam egy szintbe.
Száradás után pedig itt is Rimano Plus A-val simítottam.
Így néz ki belülről jó sok glettelés után. A szobában korábban tapéta volt a natúr betonfalra ragasztva, ezt eltávolítottam és erre is ment 2 réteg glett.
Előkészítés a festéshez
Így néz ki a külső oldal festésre készen.
A nappali glettelés, csiszolás, portalanítás után, festésre előkészítve.
Itt már a festés előkészületei zajlanak.
Festés és végeredmény
Ez pedig a végeredmény. A villanykapcsolót nem tudom milyen megfontolásból helyezték a sarokba annak idején. Mindenesetre most fél méterrel messzebb került a szoba belépési pontjától, viszont végre nem nyílik rá az ajtó. A festéshez a Dulux csendes öböl fantázianevű festékét használtam.