Sorkizárt szöveg
A sorkizárt szöveg használata a weben egyáltalán nem jó ötlet, az egyik legnagyobb hiba, amit a tervezés során elkövethetünk. De akkor miért használják mégis sokan?
A sorkizárás célja, hogy a bekezdések jobb szélén minden sor egyvonalban érjen véget. A megfelelő szoftverrel és kellő körültekintéssel létrehozott sorkizárt szöveg valóban jól mutat. Talán emiatt sokan megszokásból használják a Word-ben, pedig a szövegszerkesztők sajnos nem jeleskednek ezen a téren, a böngészőknél pedig még ennél is rosszabb a helyzet.
Érvek a sorkizárt szöveg mellett
Egyetlen racionális érvet sem tudok felhozni a webes sorkizárás mellett, ezért leírom, amiket a leggyakrabban szoktam hallani:
Jól néz ki
Nyomtatott formátumban, könyvekben a megfelelően szedett sorkizárt szöveg valóban kellemes hatást kelt. A böngészőben azonban nem néz ki jól, ezt hamarosan meg is fogom mutatni.
Így szoktuk meg
Ez tényleg így van, a legtöbb ember már akkor benyomja a sorkizárást (vagy a középre zárást), amikor még egyetlen sor szöveget sem írt. Egyfajta dizájn megoldásként tekint rá, pedig egy átlagos felhasználónak egyáltalán nincs rá szüksége. Egy szerződés, egy önéletrajz, egy dokumentáció vagy egy iskolai beadandó nem lesz jobb a sorkizárástól.
Máshol is így van
Így van, mások is követnek el hibákat, de ez nem azt jelenti, hogy követni kell őket, hanem tanulni kell a hibájukból.
A böngészők és a sorkizárt szöveg
Az alábbi képen ugyanaz a szöveg látható balra igazított és sorkizárt formában. Melyiket könnyebb elolvasni?

A böngészők nem kezelik megfelelően a sorkizárt szöveg elosztását, emiatt hatalmas távolságok keletkeznek a szavak között. Az egymás alá eső távolságok „river” effektust eredményeznek, ami a folyószerű kinézetéről kapta a nevét. Az alábbi képen piros vonal mutatja a folyókat, a téglalapok pedig a zavaróan nagy távolságokat.

Ezekre a renderelési problémákra semmilyen ráhatásunk nincs, nem tudjuk befolyásolni a szöveg tördelését. Ráadásul ahány eszköz és felbontás, annyi módon jelenhet meg a szöveg. Elképzelhető, hogy asztali nézetben valahogy elérjük a megfelelő tördelést, de mobileszközön nézve negatív eredményt kapunk. A probléma szerencsére igen egyszerűen orvosolható: ne használjunk sorkizárást a weben (és máshol sem).
A kiadványszerkesztő programok és a sorkizárt szöveg
Az alábbi képen ugyanaz a szöveg InDesign-ban megszerkesztve. A kiadványszerkesztő programok kifinomultabban kezelik a sorkizárt szöveget, ugyanis professzionális szövegfeldolgozásra lettek kitalálva.

Már a gyári algoritmus is sokkal jobb eredményt mutat, de ezt tovább tudjuk javítani egy sor egyéb beállítással.

A sorkizárás beállításain felül elválasztással még tovább lehet finom hangolni az eredményt. Így a hosszabb szavak sorkizárt igazítása is probléma nélkül megoldható.
WCAG
Az akadálymentes működést leíró WCAG szabvány is egyértelműen a kerülendő megoldások közé sorolja a sorkizárást. Az ajánlás egyértelműen fogalmaz: „For most technologies, simply leave out any alignment declarations.” vagyis, egyszerűen hagyd a szöveget balra igazítva és kész.
Összegzés
A weben nem használunk sorkizárást sehol, semmilyen körülmények között.
Átlagfelhasználóként, tipográfiai ismeretek és szépérzék nélkül szintén nem használunk sorkizárást. Nem lesz tőle szebb sem pedig jobban olvasható a dokumentum. Akkor sem, ha mindenki más is így csinálja.